Egy kis szappantörténet

Liebig, a nagy német kémikus mondása szerint, valamely nép kulturájának legbiztosabb mértéke a szappanfogyasztás nagysága.
Hangzatos mondás, csakhogy nem egészen igaz. Számos ősi kultúrát ismerünk, melyben nem használták a szappant, de ismerték a fürdést.
A görögök és rómaiak fürdőikben  szappan helyett bizonyos földfajtákat, alkálitartalmú anyagokat használtak; ezt illatosították is.   Ez lehetett a toalettszappan anyja, bár már babiloni agyagváza feliratok tanúsítják, hogy i. e. 2800-ban ismert volt a szappan készítése, Pompei feltárásánál pedig egy egész szappangyár is felfedezésre került, a láva alatt pedig a régészek a mai szappannal tökéletesen rokon szert találtak.

A ruhát legtöbbször csak „folyóvízben" mosták, patakokban vagy folyók partján (ilyet még ma is láthatunk hegyvidéki falvakban); sulykolással távolították el a szennyeződést, majd a füvön szárították. Nauszikaa, a phaiák királylány éppen ruhát mos társnőivel a tengerparton, amikor rátalál Odüsszeuszra.

Már az ókorban is tisztították azonban a ruhát vegyszeres úton. Az ún. „derítőföld" vagy „kallóföld" magába veszi a gyapjúból a zsírt, a lúgok a zsírral pedig oldható vegyületeket alkotnak. A fahamuból készült lúgot évezredekig használták ruha mosására. Ismerték a habzó anyagot tartalmazó szappangyökeret is.

Az idősebb Plinius szerint szappant vagyis sapo-t először a gallok és a germánok készítettek, de nem tisztálkodásra, hanem a hajuk szőkítésére. A mai értelemben vett szappan első biztos említése 385-ből származik. 800 táján már általánosan elterjedt a szappanfőzés. Faggyút és hamuzsírt főztek össze nagy üstökben. A kenőszappant a 12. század óta ismerik.
A faggyúból főzött szappanok nem voltak kellemes illatúak. A kemény toalettszappant az arabok találták fel, olívaolajból és fahamu lúgjából készítették. Illatosították is, de ezt az import luxuscikket csak a jómódú emberek tudták megvásárolni.

A középkori szappan kicsi és kerek volt. Mindenféle gyógynövényeket kevertek bele, így aztán a színe barna volt. Nedves állapotban könnyen kicsúszott a kézbôl és habzásban erősen visszafogott természetű volt.

A múlt században terjedt el jobban a növényolajból készült szappan. Nagyüzemi gyártása William H. Lever nevéhez fűződik. Nemcsak kellemesebb illatú és jobban habzik, mint a faggyúszappan, hanem olcsóbb is, különösen ha melléktermékét, a glicerint nem hagyják benne, hanem só hozzáadásával kicsapatják belőle. A glicerin a robbanóanyagok gyártásának fontos alapanyaga. Ebből - és nem a nagy szappanfogyasztásból - lett az élelmes Mr. Lever néhány év alatt milliomos.

 A 17. századtól jegyzik Európában a szappangyártást, mint iparágat, bár a mai modern szappankészítés csak az 1800-as években alakult ki és Michel Eugene Chevreul, francia vegyész nevével fémjelzik. Egészen 1916-ig nem is változott a szappan vegytana, amikor is elkészült az első szintetikus mosószer.

A szappan keletkezésének ideje rejtély az emberiség történetében, de különbözõ célokra, különbözõ formában már évezredekkel ezelõtt használták. A legrégibb idõkben nem tisztálkodásra, hanem bõrök cserzésére, kikészítésére használták. Az Ebers-féle egyiptomi papirusztekercsek adatai szerint az egyiptomiak a mumifikáláshoz alkalmazták az olajak és zsírok lúgos sóit. Ezeknek a szappantartalmú anyagoknak gyógyító hatást is tulajdonítottak, és virágokból sajtolt illóolajokkal tették kellemesebbekké. Egyiptom területén nagy lehetõséget jelentett a szappangyártás szempontjából a sivatagban nagy mennyiségben található sziksó, vagyis szóda. I.e. 2800-ból, Babilonból származó cseréptöredékek arra utalnak, hogy a nõk hajpomádét készítettek az olajokból és hamuból elõállított szappanszerû kenõcsökbõl. Az ókori görögöknél a testkultúra rendkívül magas fokon állt, ám szappanról vagy szappanszerû anyagokról nem tesznek említést a korabeli leletek. Testük tisztítására agyagot, homokot, horzsakövet és hamut használtak, majd utána olajjal kenték be testüket.

A ruhák mosása kifejezetten nõi munkának számított, és csak vízzel történt. A rómaiak is hasonlóan - hamuval tisztálkodtak, és testüket olajjal dörzsölték be. A testre felvitt anyagokat megfelelõ kaparókkal távolították el. A ruházat tisztítása számunkra meglehetõsen bizarr módon zajlott. A mosáshoz erjedt vizeletet használtak, melyet a Róma útkeresztezõdéseiben felállított edényekben gyûjtötték össze. A mosást a fennmaradt rajzok és feljegyzések szerint a vizeletbe áztatva, taposással végezték, kihasználva a vizelet erjedése közben keletkezõ ammónia lúgos kémhatását. Plinius a „Historia naturae" c. mûvében leírja, milyen hasznos a gallok által használt, kecskezsírból és hamuból készített szilárd vagy kenõcsös szappan. A római asszonyok nagy érdeklõdést tanúsítottak iránta. Nemcsak tisztítási célra hozattak a meghódított területekrõl, hanem a hajuk színezésére is használták, hiszen különlegesen szép vörös színt eredményezett. A pompeji ásatások során olyan mosókonyhát tártak fel, melynek edényeiben, tégelyeiben szappanmaradékok voltak.

A IX. századi arab alkimisták feljegyzéseiben is találhatunk utalásokat a szappan tisztító hatása. Ekkor már jelentõs Európában az arab, perzsa és indiai szappanbehozatal. Ezzel egyidõben kezd kifejlõdni Európában is a szappangyártás.

Nagy Károly rendeletben írja elõ, hogy a hûbéri birtokon szappanfõzõ iparosokat is kell tartani. Szappanfõzõ céhek alakulnak. Már növényi olajt is használnak, de a lúg beszerzése még mindig nagyon költséges. A XVI. századból fennmaradt krónikákból kiderül, hogy a szappant borotválkozásra is használták már, és a borbélyok saját maguk állították elõ. A lúgoldat töménységének, fajsúlyának megállapítására tojást használtak. (15 t%-os lúgban úszó tojásnak a fele emelkedik ki a folyadékból, 8 t%- osból az 1/4 része, 4 t%-osban pedig a tojás lebeg) A szappanfõzés eljárásait szigorú titokként kezelték, és elárulását komolyan büntették. A XIX. században a francia enciklopédisták egy gyönyörûen illusztrált könyvet adtak ki a szappanfõzés mûvészetérõl. 1789-ben a Francia Tudományos Akadémia pályázatot írt ki a szóda ipari elõállítására. A pályázat nyertese 1791- ben LEBLANC lett. Ám az új szódát kezdetben bizalmatlanul fogadták:

„A szódagyárak elûzik a felhõket, és aszályokat okoznak" - hirdették az ellenzõi, fegyveresekkel kellett védeni a gyárakat. A mai szódagyártás technológiájának kifejlesztése FRESNEL francia fizikus nevéhez fûzõdik, 1811-ben szabadalmaztatta az ún. ammóniás eljárást, ennek ipari kifejlesztése pedig SOLVAY nevéhez kötõdik, ma is Solvayfelé szódagyártás néven ismert.

A szappangyártás a XX. század elsõ felében rohamos fejlõdésnek indult. A klasszikus, üstökben való szakaszos szappanfõzési eljárásokat felváltotta a korszerûbb, gazdaságosabban mûködõ folyamatos szappangyártási eljárás. Még meg sem élhette azonban a szappangyártás az ipari kibontakozását, a szintetikus mosószerek megjelenésével máris háttérbe került, a pipereszappanok helyét pedig elfoglalták a folyékony szappanok, habfürdõk. A szappan ma mégis reneszánszát éli, ennek egyik oka a házi szappankészítés újraéledése.

Pár évtizeddel ezelõtt a szappanfõzés a háziasszonyok általános feladatai közé tartozott, de ezek a szappanok nem voltak olyan finomak, mint a mai utódaik.

Szappanfőzés

Magának a szappanfőzésnek kémiája egyébként roppant egyszerű. Ha zsírokat vagy olajokat lúgos anyagokkal: kálilúg, nátrium-hidroxid vagy megfelelő karbonátok melegítünk, azok zsírsavsókká: szappanokká és glicerinné alakulnak. A kálium- vagy káliszappanok lágyak, a nátriumszappanok viszont szilárdak. A sok kalciumot és magnéziumot tartalmazó kemény vizek kicsapják a szappanokat, azaz elbontják és a zsírsavval oldhatatlan, a víz felszínén úszó csomós réteget képeznek.
A szappan minősége az alapanyagok finomságától függ. Igen jó minőségű szappan nyerhető az olívaolajból, különösen, ha a lúggal való főzés végén konyhasóval kisózzák vagy szemcsésítik. Ilyenkor a szappan az elegy felszínén úszik, és belőle a vizes rész, a nemkívánatos színező anyagok és szennyezések kiülepednek. A főzéshez használt zsír lehet állati eredetű faggyú, zsír vagy növényi eredetű, mint az olívaolaj, a pálmaolaj, a kókuszolaj, a lenmagolaj vagy a gyapotolaj. Ezekben a zsírsav glicerinhez kötötten, ún. észter formájában található, és az édes ízű, egyébként a kozmetikai iparban gyakran használt glicerint az elszappanosítás után melléktermékként nyerik. Végül a szappant megszárítják és feldarabolják.

Oldal: Egy kis szappantörténet
Természetes bioszappanok és natúrkozmetikai szerek a legjobb áron! - © 2008 - 2024 - bioszappan.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat